Kínálatunk
Hirdetés
Partnereink
Magyar cigányok - túlélők vallanak
Jutka Rona Hollandiában élő fotóművész, aki zsidó kivándorlók gyermekeként élte túl a holokausztot. Roma túlélőkről szóló kötetét nemrég jelentette meg a Napvilág Kiadó.
Rona Jutka Hollandiában élő fotóművész, aki - kivándorolt magyar zsidók gyermekeként - a holokausztot egy holland parasztcsalád védelmében élte át. 2004-ben Magyarországon, a budapesti Holokauszt Dokumentációs Központ megnyitásán járva fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy szeretne megemlékezni a magyar romák holokausztjáról is.
2010-ben Hollandiában jelent meg a kötet, amely beteljesítése Rona Jutka akkori fogadalmának. A kötet roma túlélőket mutat be, sokszor családtagjaikkal együtt, ezenkívül interjúk segítenek az egyéni sorsok megismerésében és jobb megértésében. A fotók sokszor banálisak, néhány közülük akár beállítottnak is mondható, mégis mindegyik megrázó: a magyar történelem elfeledett – azt is mondhatnánk, tudatosan elfelejtett –, de megtörtént tragédiáját idézi fel az olvasóknak.
Talán nem véletlen, hogy míg Hollandiában megjelenhetett egy album a magyarországi romák II. világháborús üldöztetéséről, addig Magyarországon még várat magára egy hasonló tematikát felvállaló kötet. Köszönhető ez talán annak is – ahogyan ezt a holland kötet előszavában Ferge Zsuzsa szociológus írja –, hogy a romák kirekesztettsége rendkívül nagyméretű hazánkban; így a többségi társadalom tudatosan elkerülte a szembenézést a magyar történelem eme gyászos fejezetével. Nyilván nem segíti a roma múlt ezen szeletének feldolgozását az sem, hogy a hazai cigányság mélyszegénységben él immár hosszú-hosszú idő óta.
Ez a könyv egyszerre lehet mementó, főhajtás a hazai cigányholokauszt előtt, illetve orvosság a Magyarországon igen erős, cigányokkal szembeni előítéletekre és gyűlöletre is.
Tartalomjegyzék:
Rona Jutka: Egy megalázott nép vallomásai
Ferge Zsuzsa: Magyarországon nem könnyű cigánynak lenni
Horváth Zsuzsanna - Torony [Ondód]
Sárközi Mária - Torony [Ondód]
Bogdán Aranka - Bicsérd
Kő András - Zók
Komáromi Károly - Kötegyán
Farkas Aranka - Doboz
Pál Mursa - Szatmárcseke
Várpalota, 1945. január
A holocausttól a pharrajimosig
Jutka Rona szóló kötetét Ferge Zsuzsa és E. Csorba Csilla mutatta be 2011. dec. 14-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Az est második részében velük, a szerzővel és Závada Pállal beszélgetett Váradi Júlia újságíró.
