Leírás
A fordulat éve, 1948 után a szovjet blokk kommunista pártjai központi kérdésként kezelték a régi uralkodó osztályok művelődési monopóliumának megtörését. Ennek egyik eszköze az oktatás ún. demokratizálása volt. A munkás- és parasztcsaládból származók aránya a népi kollégiumoknak, szakérettséginek köszönhetően jelentősen emelkedett, ám drasztikus változást az új felvételi rendszer, a származási kategorizálás bevezetése jelentett. 1949 és 1962 között ezzel az adminisztratív intézkedéssel biztosították a népi származásúak kimagasló arányát, illetve így zárták el a továbbtanulás lehetőségét a „kizsálmányolóknak” minősítettek gyermekei elől.
A súlyos személyes sérelmeket, sokszor sérülést is okozó korlátozásokat a proletárdiktatúra eszméje, valamint a történelmi igazságtétel elve legitimálta. Az 1956 utáni fejlődés, a konszolidáció sikere azonban a kibontakozás akadályává tette a származási kategóriák rendszerét. Így az MSZMP VIII. kongresszusa hosszas vitákat követően kimondta annak eltörlését a felsőoktatás intézményeiben. Az intézkedés a kádári kétfrontos küzdelem jelszava alatt végigvitt enyhülési folyamat egyik emblematikus döntése volt.
Mennyiben érte el célját a származási kategorizálás gyakorlata? Valóban megteremtette-e az oktatáshoz való hozzáférés egyenlő esélyeit? Milyen folyamatok tették a pártvezetés számára feleslegessé az adminisztratív beavatkozást a felvételik során? Milyen viták folytak az 1962-es és 1963-as határozatok hátterében? Valóban megteremtette-e a versenyelvet és a szabad bekerülés lehetőségét az új felvételi rendszer? Hogyan illeszkedett a felsőoktatási felvételik reformja a kádári „liberalizáció” egészébe? A monográfia ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat, miközben betekintést nyújt a kora kádári döntéshozó mechanizmus működésébe is.
Recenzió:
