A szociológia lényege

Alapjaiban tér el a szerző álláspontja a szociológiai társadalomértelmezések megszokott szemléletétől. Az embert, intézményeit, a társadalmat mint egymás mellett, egymástól lényegileg független tényezőket vizsgálta eddig a tudomány, valójában azonban egymással szorosan összefüggő, egymás nélkül teljességgel értelmezhetetlen jelenségekről van szó: „Az eddigi elképzelések helyébe most. sok-sok egyes ember képe lép, akik elemi irányultságuk, egymásrautaltságuk, egymástól való függőségük nyomán a legkülönfélébb módokon kapcsolódnak” – írja a szerző. A szociológiának ebben a helyzetben kell megtalálnia új helyét, kell kialakítania fogalmi rendszerét, átalakítva a nyelv egész struktúráját, hogy alkalmassá váljék az „irányultságok”, „kapcsolódások”, „függőségek” kifejezésére.

A feladat nehézsége hasonló a 2-3 évszázaddal korábbi feladathoz, amikor a kor tudósainak „az intézményes mágikus-mitikus képzet- és gondolkodási modellekkel kellett felvenniük a harcot”. ; Vaskos, az európai civilizáció történetét feldolgozó munka (A civilizáció fogalma, 872421) előzte meg ezt a mostani vékony kötetet, mellyel „kerekké”, elméletileg koncepciózussá vált Norbert Elias életműve.

A civilizáció történetét ugyanis abból az aspektusból dolgozta fel, ahogy a központi, udvari önfegyelmező szokások, illemtankönyvek, pedagógiai tanok és a mindennapi élet egyéb szabályozó eszközei révén beépültek a középkori barbár életstílus helyébe, szabályozva, megregulázva azt. Ekkor alakult ki, mélyült el az az individuális szemlélet, amely a társadalom vizsgálatához használt természettudományos fogalmi rendszerrel társulva lehetetlenné teszi valódi társadalmi folyamatok elemzését. Az újkori racionális tudományosság ugyanis a természettudomány fogalmi rendszerére épül, „a fizikai-kémiai természeti összefüggések tudományos feltárására”, ahol minden tárgy egyedileg különbözik a másiktól.

Az ember azonban nem ragadható meg a természeti jelenségekre alkalmazott fogalmi apparátussal. Itt minden ember a másik emberrel, ember az intézményekkel, a társadalommal stb. mint egymást folytonosan alakító, egymástól függő helyzetben lévő létezik. Ennek megragadásához új szemléletre, új nyelvi szerkezetre van szükség. ; A kötetben Játékmodelleken mutatja be a szerző az emberi viszonylatok kapcsolati rendszerét, azt, hogy a játék kimenetelének esélyétől függően minden szituációban függőségi viszony van a felek között. Ezt követően a viszonyultságok kifejezésére alkalmatlan, csak statikus alany-állítmányi struktúrát kifejező nyelv reformjáról ír, végül a társadalmak közötti függőségi kapcsolatokat elemzi a kötet második felében. Az izgalmas, a társadalomtudományi gondolkodásban jelentős változásokat igénylő mű – a tudomány művelőin kívül mindenkinek ajánlható, aki az új elgondolások iránt fogékony.

SAJTÓVISSZHANG

Magyar Tudomány, 1999/4. szám