Leírás
Amikor Émile Durkheim, a szociológia egyik alapító atyamestere a társadalomtudományok alapvető feladatának a társadalmi tények vizsgálatát tekintette, akkor ő a „társadalmit” mint az egyes embereken felüli, rajtuk kívüli „dolgokként” értelmezte. Ő és nyomában a szociológusok túlnyomó többsége ilyen, az egyes embereken felüli-kívüli „dolognak” értelmezi a társadalmat, a tagjait összekapcsoló normákat és a közöttük lévő viszonyokat, struktúrákat, a társadalom szerveződésének és működésének sajátosságait. E hagyományban elsikkadt az, hogy a társadalmakat nem intézmények és sémák működtetik, hanem a sémákat és normákat kiismerő, azokhoz így vagy úgy alkalmazkodó, a maguk belátása szerint döntéseket hozó emberek. A „valakik”, akik relevánsak, jelentősek, a saját személyiségükre, erkölcsi érzékükre formálják a sémákat, a maguk módján „belakják” a számukra adódó társadalmi helyeket. Ennek a társadalmi jelentőséggel bíró valakiségnek az elméleti tartalmát, társadalmi környezetét és relevanciáját fejtem ki könyvem első felében. A szokásostól eltérő, a valakiket és a valakiséget középpontba helyező nézőpontomból számos, akár kánonná emelt társadalomtudományi nézet, fogalom és koncepció a szokásostól eltérő értelmet nyer.
Könyvem további részében a korábbiakban kifejtett nézőpontból ismertetem és értelmezem az elmúlt évtizedek máig tartó válságait. A közelmúlt és napjaink társadalomtudományi eredményeire alapozva azt fejtem ki, hogy e komplex válság egyszerre az emberi cselekvéseket keretbe foglaló és koordináló „vallás”, no meg az e kereteket korrigálni, megújítani képes, ehhez kellő önbizalommal és önbecsüléssel is rendelkező valakik, a valakiség válsága is. Hogy a válságok sorának nemcsak következménye, hanem oka az, hogy az emberek elveszítik saját és egymás jelentőségébe vetett bizalmukat, megbecsülésüket – ezzel együtt vagányságukat, változtatni merő bátorságukat. Hogy miközben egy jó társadalomban mindenki egyéniséggel és jelentőséggel bíró „valaki” a maga helyén és módján, aközben az emberek a saját arcuk és jelentőségük elveszítését élik meg. Ez a folyamat sérülékenyebbé, a válságokkal szemben védtelenné teszi a koordináció kereteit, a vallást is, ugyanakkor frusztrált birkanéppé silányítja az egyéniségeket, a valakiket.
No meg hogy ezen ha valaki, akkor csak mi magunk tudunk változtatni: azzal, ha jobban felismerjük és elismerjük a magunk és mások társadalmi jelentőségét, relevanciáját – a „valakiségünket”.
Krémer Balázs
A szerzőről
Krémer Balázs (sz.: 1957, Budapest)
Matematika–fizika és szociológia szakon szerzett diplomát, később szociológiai tudományos fokozatot. 1982-től Ferge Zsuzsa, később Kemény István mellett dolgozott kutatóként az MTA Szociológiai Intézetében. A rendszerváltás után foglalkoztatás- és szociálpolitikai kormányzati háttérintézményeket vezetett, szakértőként dolgozott több nemzetközi szervezet megbízásából. Negyven éve tart szociológiai és szociálpolitikai egyetemi kurzusokat, 2004 óta a Debreceni Egyetem egyetemi docense.
A Napvilág Kiadónál korábban megjelent könyvei:
Bevezetés a szociálpolitikába, 2009
VISSZHANG
Mi lesz veled emberke? – már megint itt van a válság (Szerbhorváth György kritikája az Átlátszó.hu-n, 2022. augusztus 5.)
A gyűlöletkampányoknak csak az a céljuk, hogy a józan gondolkodás helyett a bizonytalanságban vergődve tartsák a társadalmat (Gulyás Erika interjúja a szerzővel, Népszava, 2022. április 30.)
Az önzés világának kudarcát éljük (Szabó Brigitta interjúja a szerzővel, Jelen, 2022. április 28.)
A kötet digitális kiadása a Petőfi Kulturális Ügynökség TÁM/00102/2022 számú támogatásával készült.
