Akció!

Csehszlovákia története dokumentumokban

2350 Ft

21 készleten

ISBN: 978 963 338 331 5 Kategóriák: ,

Megjelenés: 2016

Oldalszám: 520

Leírás

Csehszlovákia történetéről ez ideig nem jelent meg sem tudományos igényű monográfia, sem a nagyközönség számára íródott népszerűsítő munka. Mindez egy negyed évszázada még létező, ráadásul szomszédos ország esetén érdekes, sokatmondó jelenség. Az érdeklődők és különösen a témával foglalkozó egyetemi hallgatók számára azonban az is nehezíti az egykori állam történetének tanulmányozását, hogy a legalapvetőbb források, eredeti dokumentumok közül is csak részben találunk olyanokat, amelyek magyarul is olvashatók. Szöveggyűjteményünk e hiány pótlására vállalkozik, a benne olvasható körülbelül százhetven dokumentumnak nagyjából a fele első alkalommal áll magyarul az olvasók rendelkezésére. A magyarul már másutt megjelent szövegek jelentős része ráadásul évtizedekkel ezelőtt látott napvilágot, ma már alig fellelhető kiadványokban.

A dokumentumokból egy volt szomszédos ország történelmének legfőbb eseményei bontakoznak ki. A források megértését nagyban megkönnyíti, hogy minden dokumentum előtt rövid bevezető található, amelyből az olvasó a szövegek történelmi hátteréről, keletkezésének körülményeiről tájékozódhat. A könyv elején olvasható bevezető tanulmányban a szerző a magyar és a csehszlovák történelem párhuzamos és eltérő vonásainak kiemelésére, rövid összehasonlítására vállalkozik. A kötetben szereplő történelmi személyek rövid életrajzi vázlatai, valamint a legfontosabb cseh és szlovák politikai vezetők – államfők, kormányfők, külügyminiszterek, pártvezérek – felsorolása révén e munka hasznos kézikönyvként is forgatható.

 VISSZHANG 

Vukman Péter: Egy ismeretlen szomszéd története. Világtörténet, 2018 (4)., 667–680. o.

 

Érdekelhetnek még…