(DISZ)KONTINUITÁSOK

A magyar szociológia 1960 és 2010 között

3900 Ft

Elfogyott

ISBN: 978-963-489-290-8 Kategória:
Szerkesztő:

Megjelenés: 2020

Oldalszám: 328

Leírás

Az ELTE Eötvös Kiadóval közös kiadás 

Szerkesztette Szabari Vera 

A kötet tudományágunk, a szociológia hazai alakulásának ötven évét tekinti át. Szerzői azt kívánják bemutatni, hogyan formálódott a magyar szociológia a Kádár-rendszer éveitől a rendszerváltást követő évtizedekig. Felvetik és elemzik tudományunk folytonosságának és változásainak, elméleti és módszertani irányainak kérdéseit. Tanulmányaikban foglalkoznak a hazai társadalomszerkezet és az elitek, az értékek és a szegénység, a család, az életmód, az előítéletek és más szociológiai témák kutatásának magyarországi történetével. Hazánkban eddig még nem jelent meg ilyen tárgyú, tematikailag ennyire gazdag munka. Ez is oka annak, hogy többnyire még kollégáink sem ismerik tudományunk magyarországi történetének legutóbbi szakaszát. Korábban nem vizsgálták még rendszeresen a magyar szociológia útját az 1960-as évek liberalizálódó rendszerétől a legutóbbi évtizedig. Ezt az ismerethiányt pótolhatja most a kötet. Szerzői a hazai szociológia középső nemzedékéhez tartozó, tapasztalt kutatók.

(Somlai Péter)

Tartalomjegyzék

 

Letölthető ITT

 

SZABARI VERA

Bevezető 

SZABARI VERA

A magyar szociológia főbb korszakai (1900–2010). Folytonosság vagy megszakítottság? 

GÁRDOS JUDIT

Előítélet-kutatások 

GÁRDOS JUDIT – SÁGVÁRI BENCE

Az értékkutatások ígérete és valósága. Az értékek kutatása 

VAJDA RÓZA

Kategóriák szorításában. A tudományos romareprezentációk politikai dimenzióiról 

SZABARI VERA

A modernizáció új útjain. Társadalmi struktúraelméletek, rétegződés- és mobilitásvizsgálatok 

TIBORI TIMEA

Álomból valóság. Életmód – elmélet és gyakorlat 

TAKÁCS ERZSÉBET

A hazai családszociológia lehetőségtere az 1970–1980-as években 

VIGVÁRI ANDRÁS

Az informalitás fogalomtörténete a magyar társadalomtudományokban 

CZIBERE IBOLYA

Szegénységvizsgálatok Magyarországon 

KRISTÓF LUCA – SZABARI VERA

Kikből lesznek az elitek? Az elitkutatások lehetőségei és korlátai 

 

A kötet szerzői:

Czibere Ibolya 

Gárdos Judit 

Kristóf Luca

Ságvári Bence 

Szabari Vera 

Tibori Tímea 

Takács Erzsébet 

Vajda Róza 

Vigvári András 

Érdekelhetnek még…