Garami Ernő

Garami Ernő (1876-1935) az 1918 előtti Magyarország szociáldemokráciájának mérvadó politikusa, teoretikusa, tényleges vezetője volt. A méltatlanul elfelejtett, agyonhallgatott vagy leginkább elmarasztalt politikus neve, bár gyakran szerepel a szakmunkákban, de összefoglaló mű eddig nem készült róla, s írásait sem gyűjtötték össze. 1922-ben, külföldön kiadott memoárja Magyarországon először csak 1989 végén jelenhetett meg reprint kiadásban.
Garami Ernő olyan szociáldemokrata tömegpárt megteremtésén fáradozott valójában, amely a magyarországi polgári demokratikus rendszer fő támasza s egyben továbbfejlesztője lehet, s az általános választójogra épülő polgári demokrácia élharcosának számított, bár soha nem került a parlamenti képviselők sorába. Kérlelhetetlen ellenfele volt minden tekintélyuralmi rendszernek, legyen az bármilyen előjelű és színezetű. A reformok, a kompromissziumok embere egyben a nagy tömegmegmozdulások híve és kimunkálója is volt, és mindig szívesen tárgyalt a „túloldal” vezetőivel is.

Az ország modernizációját az európai egységesülésben, a regionális konföderációban, a szomszédos országokkal való megbékélésben vélte megvalósíthatónak. 1919 tragikus márciusában Garami nemcsak miniszteri posztjától vált meg, hanem a proletárdiktatúrával is szembefordult. Önkéntes emigrációba vonult, majd augusztustól újra itthon fáradozott kétségbeesetten azon, hogy minél több megmaradjon 1918 demokráciájából. A fehérterror elől 1919 késő őszén Bécsbe menekült, s tíz évig tartó emigrációs munkásságának homlokterében mindvégig a magyar demokrácia és a modern európai gondolat állt. Hazatérése után – bár az 1930. szeptember 1-jei tömegtüntetés nélküle elképzelhetetlen lett volna – nem találta meg helyét a pártban, szembefordult az SZDP vezetőségének politikájával, és az 1931-1934 közötti, immáron harmadik emigrációban teljesen egyedül maradt.
A vezérkedési hajlammal nem rendelkező, a szónoklat helyett az írást választó, a két évtizeden át a Népszavát irányító Garami viharos politikai pályáját a szerző monográfiájában a szociáldemokrácia és a teljes kor történetének egészébe ágyazva, hatalmas forrásanyag megmozgatásával mutatja be. Hősének személyiségét a közölt archív fotóanyag is igyekszik közelebb hozni az olvasókhoz.

Varga Lajos történész, az MTA doktora. Több évtizedes kutatómunkája az 1867 és 1945 közötti Magyarország társadalmi, politikai mozgalmainak vizsgálatára irányult. E témakörben több könyve, számos tanulmánya jelent meg. Több feldolgozása a parlamentarizmus, a választójog kérdésével foglalkozik.

Sajtóvisszhang:

Mucsi Ferenc recenziója. Századok, 131. évf. 5. sz. / 1997, 1213-1215.o.

Dr. Róbert Péter ismertetője. Új honvédségi szemle, 1997. 133-134.o.

Garami Ernő hazatérése. Varga Lajos monográfiájáról. Népszabadság, 1997. október 17.