Akció!

Hibrid rezsimek

A politikatudomány X-aktái

1000 Ft

42 készleten

Megjelenés: 2019

Oldalszám: 180

Leírás

Az X-akták két FBI-ügynöke (Dana Katherine Scully és Fox William Mulder) olyan esetekben próbálnak megoldásokkal szolgálni, amelyek sokadik hallásra is megmagyarázhatatlannak tűnnek. E kötet szerzői annyiban mindenképpen kapcsolódnak a két FBI-ügynökhöz, hogy a hibrid rezsimek leírása sem lehetséges egyféle politikatudományi iskolából és szemszögből kiindulva. Amellett, hogy a kötet tanulmányai nem tartják az olvasót bizonytalanságban, azt semmiképpen sem ígérhetik, hogy általuk politikai rezsimvitákat fognak végérvényesen eldönteni.

Amit ugyanis ugyanazon ügy kapcsán Mulder biztosnak vél, azt Scully vitatja. Vitájuk tulajdonképpen igazságkoncepciók vitája, azaz a politizáláshoz nagyon hasonló módon viselkednek. A tudomány elvárásának megfelelően e kötet szerzői nem politizálnak, nem foglalnak határozottan állást, viszont annyiban rokonok a két ügynökkel, hogy tárgyuk – a hibrid rezsim – egy mozgásban lévő „tárgy”. Mintha az igazság – már amennyiben arról tudományos értelemben beszélhetünk –, ha nem is odaát, de mindig máshol lenne.

Mit is jelent a hibrid rezsim fogalma? Mi a rendszer és a rezsim különbsége? Mitől sikeresek a hibrid rezsimek? Milyen hasonló és eltérő vonásai vannak a nemzetközi hibrid rezsimeknek? Ilyen és ehhez hasonló kérdések merültek fel, amelyeket jelen tanulmánykötetben vizsgálunk meg.

Szerzőink különböző nézőpontokból ismertetik meg a hibrid rezsimek politikatudományi valóságait.

 

* * *

 

2018-ban, az MTA TK PTI és a Napvilág Kiadó közös kiadványaként jelent meg a Várakozások és valóságok. Parlamenti választás 2018 című tanulmánykötet, amely az elmúlt évek egyik legsikeresebb társadalomtudományi kiadványa lett, és amelyben több szerző is igyekezett a 2018-as választások után kialakult politikai helyzetet a politikatudományi fogalomtár segítségével jellemezni. A könyv szerkesztése közben merült fel az igény, hogy általánosabb kontextusban is elemezze az MTA TK Politikatudományi Intézet hozzáértő kutatói gárdája a hibrid rezsimek problematikáját. Mit is jelent valójában a hibrid rezsim fogalma? Mi a rendszer és a rezsim különbsége? Mitől sikeresek ezek a hibrid rendszerek? Milyen hasonló és eltérő vonásai vannak a nemzetközi hibrid rezsimeknek? Ilyen és ehhez hasonló kérdések merültek fel, amelyeket jelen tanulmánykötetben igyekszünk megvizsgálni.

A kötet tanulmányainak aktualitását nemcsak az adja, hogy immáron számosan a kelet-közép-európai és posztszovjet országok közül nem az 1990-es években javasolt liberálisdemokrácia-modellt követik, hanem hogy a közvéleményben globális kitekintésben további országok politikai rendszere kapcsán állnak fenn hibridzációs félelmek.

 

* * *

 

TARTALOM

 

Előszó (BÖCSKEI BALÁZS–SZABÓ ANDREA)

BÖCSKEI BALÁZS–HAJDU NÓRA: Demokráciák, szürke zónák, hibrid rezsimek – egy terminológiai Bábel megmászása

SZABÓ ANDREA–OROSS DÁNIEL: Két modell között? A politikai rendszerek megítélése és a politikai aktivizmus mintázatai Magyarországon

BÍRÓ-NAGY ANDRÁS: Párhuzamos valóságok: a demokrácia minőségének percepciója Magyarországon

MOLNÁR CSABA–POKORNYI ZSANETT: Közpolitikai napirendek és rezsimek (1990–2018)

BARTHA ATTILA–KOPASZ MARIANNA: Legitimációs stratégiák hibrid rezsimekben. Szingapúr mint legitimációs puzzle

SZŰCS ZOLTÁN GÁBOR: Milyen politikai kötelezettségeink vannak egy hibrid rezsimmel szemben?

PÓCZA KÁLMÁN: Politikai rezsimek és a jogállamiság problémája

KÖRÖSÉNYI ANDRÁS–GYULAI ATTILA: A hibridrezsim-fogalom korlátai és egy alternatív megközelítés: a plebiszciter vezérdemokrácia

A kötet szerzői

 

* * *

 

Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének eddig megjelent kötetei:

 

Böcskei Balázs és Szabó Andrea szerkesztésében
Várakozások és valóságok
Parlamenti választás 2018
(2018)

 

Boda Zsolt és Sebők Miklós szerkesztésében
A magyar közpolitikai napirend
Elméleti alapok, empirikus eredmények
(2018)

 

Kiss Balázs szerkesztésében
A polarizáció évei
Politikai kommunikáció Magyarországon 1997–2006
(2018)

 

Szűcs Zoltán Gábor
A politika lelke
A politikai realizmus elméleti és eszmetörténeti nézőpontból
(2018)

 

Szabó Andrea és Oross Dániel szerkesztésében
Csendesek vagy lázadók?
A hallgatók politikai orientációi Magyarországon, 2011–2015
(2017)

 

Boda Zsolt és Szabó Andrea szerkesztésében
A Fidesz és a többiek: pártok, mozgalmak, politikák
Trendek a magyar politikában 2.
(2017)

 

Körösényi András szerkesztésében
Viharban kormányozni
Politikai vezetők válsághelyzetekben
(2017)

 

Boda Zsolt szerkesztésében
Bizalom és közpolitika
Jobban működnek-e az intézmények, ha bíznak bennük?
(2016)

 

Soós Gábor szerkesztésében
Ígéret, felhatalmazás, teljesítés
Választási programok és kormányzati megvalósításuk, 1998–2010
(2015)

 

Körösényi András szerkesztésében
A magyar politikai rendszer – negyedszázad után
(2015)

 

Sebők Miklós
Hatalom szabályok nélkül
Kormány és törvényhozás viszonya pénzügyi válság idején
(2014)

 

Tamás Veronika
Politikai élet a helyi önkormányzatokban
A helyi politika szereplői, mozgásterük és kapcsolataik a helyi politikai rendszerben
(2014)

 

Soós Gábor és Körösényi András szerkesztésében
Azt tették, amit mondtak?
Választási ígéretek és teljesítésük, 2002–2006
(2013)

 

Boda Zsolt
Legitimitás, bizalom, együttműködés
Kollektív cselekvés a politikában
(2013)