Ívek és töréspontok

A jelen kort, annak történetét megismerni akaró kutató számára az idő első látásra túl közeli. Ettől az érzéstől úgy szabadulhat meg, ha a rövid időtartam mögött keresni kezdi azt a hosszabb távot, amelybe a jelen illeszkedik, vagy amelyet megtör. A jelen általában az időt (a történelmet) szűk térré szorítja össze, néha viszont – a fordulatoknál és a töréspontoknál – széles perspektívát nyit meg előtte. Mindkét esetben az a látszat, hogy a pillanat győz a trend, a tendencia fölött. Előfordulhat ez is, de a történész mégsem eshet a látvány fogságába, keresnie kell a véletlen mögött a társadalomban, gazdaságban, politikában működő törvényszerűségeket, a hosszabb időtáv és a korábbi nemzedékek által formált struktúrákat. A tendenciák és a struktúrák azonban nem döntenek az emberek helyett: a sokféle érdek és akarat eltérítheti megszabottnak ítélt pályájáról az időt. Ugyanakkor éppen ugyanezen érdekek és akaratok összeütközésének köszönhetően soha nem úgy, sokszor nem az eredetileg szándékolt tartalommal és formában valósulnak meg az eredeti tervek.

Jelen kötet három nagy témakörbe foglalja a szerző több évtizedes jelenkortörténeti kutatómunkáját 1945-től a rendszerváltásig: a gazdaságtörténet és a kádárizmus hosszabb időtartamú, valamint a fordulópontok pillanatait (mint 1956, 1968) vizsgáló tanulmányaiban, nem nélkülözve a történetfilozófiai-eszmetörténeti perspektívát sem. A keretet pedig a jelen kor nagy kérdései, a „háború és béke”, valamint a történelmi sorsszerűség (centrum–periféria) problematikájának boncolása adja.