Leírás
Magyarország német megszállása 1944 márciusában nem utolsósorban azt a célt szolgálta, hogy a magyar gazdaságot teljes egészében a „totális háború” szolgálatába állítsák. A Vörös Hadsereg csapatainak közeledtével a magyar hatóságok és a megszállók közös törekvése volt, hogy minden mozgatható értéket „átmentsenek” a Birodalomba. Elkezdődött Magyarország rohamszerű kiürítése; a gyárak, ipari és kulturális javak elszállítása. Szervezetten indítottak el és kísérték a mentővonatokat, ám a célba jutásukat már nem tudták garantálni. A több tízezer evakuációs vagon és több száz uszály útját a légitámadások és a véletlenek jelölték ki. A bennük összezsúfolt rakomány fogadása pedig attól függött, hogy még az összeomlóban lévő Németországban, vagy már az amerikai, angol, francia és szovjet zónákban találtak rájuk.
Az elhurcolt javakat a megszálló hatalmak a magyar restitúciós bizottságok közreműködésével 1946-tól kezdték visszaszolgáltatni. A lendületesen induló folyamatnak a hidegháború vetett végett, így Magyarországnak egyre több erőfeszítésébe került a kallódó tárgyak visszaszerzése. A szerző az elhurcolt értékek felkutatására indul, s ha rájuk bukkan, visszaútjukat is igyekszik nyomon követni. Bemutatja továbbá azt a szűnni nem akaró igyekezetet, amellyel a magyar állami körök – évtizedekkel az ország kiürítése után – vagyonjogi előnyökre és kártérítésre próbáltak szert tenni az eltűnt javak és életáldozatok után. A kötet aprólékos, fordulatos nemzetközi levéltári nyomozás eredménye.
Dunai Andrea Berlinben élő proveniencia-kutató, számos cikk, tanulmány, rádióműsor szerzője. A „javak sorsához” kapcsolódó korábbi könyve: Az évszázad jóvátételi pere. Népszabadság könyvek. Viva Média Holding, Budapest, 2009
Részlet az előszóból:
Könyvemben a Magyarországról 1944/45 hónapjaiban, közös magyar–német szervezéssel kihurcolt javakról, ezek restitúciójáról, illetőleg a magyarországi kárrendezési törekvésekről írok. Különös tekintettel a változó pengő–forint–márka és -dollár-kurzusokra, nem vállalkozom arra, hogy meghatározzam a ki- és visszaszállított javak összegszerű értékét és nem próbálkozom a különböző években, különböző intézmények által ki- és átszámolt összegek egymáshoz hangolásával. A német megszállás eseménytörténetét sem elemzem, mert ezt kiváló történészek számos műben megtették. Magyarországról elkerült javak nyomába indulok, szerencsés esetben rájuk lelek, figyelemmel követem sorsukat hosszabb-rövidebb számkivetésükben, és ha lehet, hazakísérem őket. Helyenként – különösen a műtárgyak visszaszármaztatásakor – azt a pillanatot is elcsípem, amikor egykori tulajdonosuknak birtokba adják, vagy – ami jellemzőbb – amikor elcsaklizzák tőlük.
Tudásomat elsődlegesen levéltári forrásokból merítem. Mivel munkám leginkább a „népszerű tudományos” műfaj elvárásainak kíván megfelelni, a lábjegyzetekben csak a levéltári források szignatúráit adom meg és mellőzöm a hivatkozott dokumentumok címét és keltezését. Az érdeklődő olvasók a feltüntetett adatok alapján könnyűszerrel megrendelhetik és tanulmányozhatják az általam felhasznált anyagokat. Kutatási témám rugalmasan bővíthető és mélyíthető. A könyvben vázolt meglátásaim és eredményeim minden bizonnyal további pontosítást, helyreigazítást, valamint kiegészítést igényelnek.
SAJTÓVISSZHANG
Tárgyak a háború viharában (Huszár Ágnes, Revizor, 2019. szeptember 24.)
Javak sorstalansága (Laczó Ferenc, ÉS, 2020. március 20.)
A kötet digitális kiadása a Petőfi Kulturális Ügynökség TÁM/00102/2022 számú támogatásával készült.
