Leírás
A politikai intézmények tekintetében Magyarország különleges esetnek tekinthető az európai történelemben. Miközben a korabeli Európára a rendi gyűlések leáldozása a jellemző, Anglia mellett egyedül Magyarországon marad fenn kétkamarás országgyűlés, és így a Habsburg Birodalmon belül ez az egyetlen állam, amely körmeszakadtáig és töretlenül ragaszkodik parlamentáris mivoltához. A „régi rendszer” országgyűlése egyszerre az uralkodó hatalmának ellensúlya, a köz- és magánjog forrása, a tisztségviselők és előkelőségek találkozóhelye és egyszersmind az eljövendő politikusok kiképző iskolája. Az 1848–1849-es, illetve a dualizmus kori országgyűlési rend tehát szilárd, évszázadokon át kiépített alapokra támaszkodott. Mindeközben a magyar parlamenti intézmény, a XIX. századi európai liberalizmus egyik bölcsője, nem volt képes megfelelni a demokrácia kihívásának. Elidegenítette a lakosság felét alkotó nem magyar nemzetiségeket, s a történeti Magyarországot elsodorta az 1914–1918-as háború kataklizmája.
E kötet szerzői szigorúan kronologikus alapon, szakterületüknek megfelelően osztották fel maguk között a feladatot, a magyar parlamentarizmus történetének feltárását. Jean Bérenger-ra hárult a XVII. és XVIII. század tanulmányozása, majd Kecskeméti Károly vette át a stafétabotot az igen hosszú XIX. század elemzéséhez. E könyv a magyar parlamentarizmus történetéről készült első – eredetileg francia nyelven készült – szintézis. Miközben figyelembe veszi a magyar történeti szakirodalom eredményeit, elsősorban magyar és külföldi levéltári forrásokra, diplomaták beszámolóira és sürgönyeire valamint parlamenti kiadványokra, szövegkiadásokra épül. Jean Bérenger a Sorbonne professor emeritus-a, az újkori közép-európai történelem szakértője. 1973-ban publikálta Gravamina, a magyar országgyűlések panaszai a XVII század második felében című munkáját, illetve 1989-ben a Habsburg Birodalom történetét. Kecskeméti Károly pályafutása legnagyobb részét a Nemzetközi Levéltári Tanács szolgálatában töltötte. 1989-ben megjelentetett francia állami doktori értekezését az 1790 és 1848 közötti magyar a liberális reformmozgalomról írta.
