Leírás
A kötet sajnos elfogyott, de Rákosi Mátyás 1892-1925 közötti visszaemlékezése 50% kedvezménnyel kapható itt.
“Nincs semmi szomorítóbb, mint emlékezni régi szép időre, nyomorban” – idézi Dante szavait a Pokol ötödik énekéből a most közreadásra kerülő visszaemlékezések első oldalainak egyikén Rákosi Mátyás. Ez az olaszul idézett mondat sokat elárul arról, miként értékelte saját egykori helyzetét a szerző, s milyen lelki állapotban látott hozzá memoárjai megírásához. Rákosi Mátyás hosszúra nyújtott “gyógykezelése” – valójában saját maga által is száműzetésnek minősített szovjetunióbeli tartózkodása – idején, 1958-tól mintegy tíz éven át visszaemlékezéseinek megírásával foglalatoskodott. A szovjet levéltárakban elfekvő visszaemlékezésekről 25 éven át csak kósza hírek jutottak el Magyarországra, míg végül maguk a kéziratok is megérkeztek Rákosi egyetlen, még élő testvéréhez és általa a kiadóhoz.
A most közreadásra kerülő, két kötetet kitevő “részlet” az 1940-1956-os időszakot, Rákosi politikai pályájának legfontosabb szakaszát öleli fel. Ezt az időszakot, különösképpen az 1949 utáni éveket nem utolsó sorban Rákosi személye és tevékenysége avatta a II. világháború utáni magyar történelem meghatározó, még napjainkat is befolyásoló éveivé. Az első kötetben Rákosi Mátyás életútjának 1940-től, a Csillag börtönből való szabadulásától 1948 közepéig, a MDP megalakulásáig tartó szakaszát kísérhetjük végig. A kötetszerkesztők által “Szabadulás – háború – emigráció” címmel jelölt első nagy részben képet kapunk börtönéveiről és “börtönélményeiről”, a szabadulás körülményeiről, utazásáról a Szovjetunióba, arról, hogyan szembesült Moszkvában a magyar emigrációt ért törvénysértésekkel és a sztálini vezetés kíméletlenségével.
A visszaemlékezések jól érzékeltetik, Rákosi hogyan méri fel azokat a kereteket, amelyek között politikai karrierje veszélyeztetése nélkül érvényesítheti bizonyos elgondolásait. A háborús évek élményanyaga, az evakuálás, fronttapasztalatok, előadókörutak mellett előtűnnek a magyar emigráns kommunisták és természetesen vissza-visszatérően, kapcsolatai a szovjet vezetőkkel, elsősorban Sztálinnal és Dimitrovval. A Szovjetunióban töltött emigráció négy évéről írt fejezet sok eddig nem ismert részlettel gazdagítja Rákosi Mátyásról alkotott képünket. Az 1945-1948 közötti évekről szóló részben a személyes élmények helyébe fokozatosan a politika történései lépnek. 1945 eleje, a hazatérés új ismeretségeket teremt. Felvonul a koalíciós évek szinte teljes vezető garnitúrája. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány tagjai, pártvezetők, értelmiségiek, később az egyházi vezetők. Talán csak a kommunisták bemutatása hiányos, bár Nagy Imre és Kádár János sorra kerül. Pozitív szereplőket itt már alig találunk nála: aki kezdetben demokrata volt az reakcióssá, aki baloldali volt az jobboldalivá, egyesek rendőrspiclivé válnak. Kíméletlenségében is érdekes jellemrajzok színesítik a kötetet például Nagy Ferencről, Balogh Istvánról, Böhm Vilmosról, vagy az ingadozó demokrata jelzővel illetett Tildy Zoltánról, az álbaloldalinak titulált Szakasits Árpádról és Marosán Györgyről. Olykor a koncepciós perek érveit ismerhetjük fel a politikai ellenfelekről írt sorokban.
A kötet lapjain bepillantást kapunk a kamarilla-harcokban, a politikai cselszövés rejtelmeibe. Rákosi a korabeli dokumentumoknál és a feldolgozásoknál színesebben tárja elénk manővereit, hogyan játszotta ki egymás ellen a pártokat, hogyan szűkítette, majd hogyan tette lehetetlenné riválisai helyzetét. Mint ahogy annak idején, most is kitüntetett terjedelemben és némi büszkeséggel emlékezik a Kisgazdapárt és a Szociáldemokrata Párt szétveréséről, és különösen Nagy Ferenc megbuktatásáról. De nem feledkezik meg a nemzetközi kapcsolatok alakításában betöltött szerepének bemutatásáról sem. A memoár külön érdekessége az 1946. júniusi amerikai útról készült, élménybeszámolónak is beillő rész.
SAJTÓVISSZHANG
Könyvhét, 1. évfolyam 1. szám 1997. szeptember 1.
Stalins ungarischer Musterschüler. Neue Zürcher Zeitung, 2003. május 17.