Az olasz politikai pártok válaszútja a 20. század végén

A magyar rendszerváltás nyugati modelljei között az olaszra itt-ott fanyalogva néznek. A szervezett bűnözés, a komolytalanság határát súroló sűrű kormányválságok, a lelepleződő korrupciók áradata az intézményrendszer súlyos válságát idézte elő – mindez vegyes érzelmeket váltott ki azok körében is, akik rokonszenvvel viseltettek Itália és lakói iránt. Óriási fejtörést okozott még – a volt szocialista világon végigsöprő rendszerváltozásokkal felélénkülő militáns jobboldalnál – a „nyugati világ legerősebb kommunista pártjának” további perspektívája. Ez a kérdés Itáliában is terítékre került, azonban nem úgy, ahogy a jobboldal szerette volna: az utódpárt, a Baloldal Demokratikus Pártja (PDS) 1996-ban kormányzati-hatalmi tényezővé vált.
Ez a fordulat része az olasz változásoknak: a politikai élet résztvevői kivétel nélkül osztódtak-szakadtak, új alakzatokat öltöttek, de új minőségüket még nem forrták ki. Az olasz politikai laboratóriumban ezzel együtt eredeti megoldások után kutattak, amelyekből néhányat érdemes szemügyre venni. Mindet nem, mert az olasz köztársaság átalakulásának politikatörténetét egy kis kötetben lehetetlen feldolgozni.
A jelenségek és a folyamatok megválogatása, olvasmányos és informatív értékelése mégis elősegítheti az érdeklődő olvasó tájékozódását.

Sajtóvisszhang:

Kővágó Ágnes ismertetője. Múltunk, 1999/2. szám, 269-273.o.