Sosztakovics és Sztálin

„A zene megvilágosítja az embert, és megadja neki az utolsó remény esélyét – ezt még a hóhérnak is beillő Sztálin is tudta.” Ezt az orosz zeneszerző, Dmitrij Sosztakovics mondta, akit az 1920-as években komponált első zeneművei alapján avantgárd csodagyereknek tartottak. Ám ez a rendkívüli képesség egy évtizeddel később, Sztálin totalitárius uralma alatt már tehertételnek bizonyult, hiszen e rendszer meglehetősen kiszámíthatatlanul viszonyult a művészekhez és a művészetekhez. Solomon Volkov – Sosztakovics 1979-ben Testamentum címen magyarul is megjelent, sokat vitatott emlékiratainak társszerzője – leírja, hogyan hatott ez a halálos bizonytalanság a zeneszerző életére és munkásságára.

Solomon Volkov, a szovjet-orosz kultúra szaktekintélye felfedi az olvasó előtt a Sosztakovicsban rejlő „szent őrültet”: aki az igazság kimondásával mert ellenszegülni a hatalmasoknak. Könyvében bemutatja Sosztakovics harcát azért, hogy zenéjében hű maradhasson önmagához, és miként fokozta ezt a küzdelmet Sztálin, aki az egyik pillanatban betiltatta műveit, míg a másikban bátorította az alkotásra. Volkov felfedi, hogy Sosztakovics kortársai közül néhányan – többek között Mandelstam, Mihail Bulgakov és Borisz Paszternak – áldozatul estek Sztálin taktikázásának, és maga Sosztakovics is alig kerülte el ezt a sorsot. Emellett feltárja azt a pszichológiai árat, amelyet a zeneszerző egyes szerint öncélú zárkózottságának, más szerint jogosan védelmezett egyéniségének köszönhetően fizetett.

A jelen kötet a huszadik század egyik legnagyobb zeneszerzője és a hírhedt zsarnok közötti kapcsolat újszerű leírása.

Recenziók:

Élet és irodalom, L. évfolyam 31. szám, 2006. augusztus 4. 

Népszabadság, 2006. június 23.

168 óra online, 2006. augusztus 2. 

Új könyvpiac, 2006. szeptember

Muzsika, 2007. február

Mozgó Világ, XXXII. évf. 12. szám, 2006. december

Café Momus, 2006. június 22.