Politikai újságírás a Kádár-korban (E-könyv)

Hatalom és újságírás viszonya, 1956–1988

3000 Ft

497 készleten

ISBN: 978-963-338-046-8-1 Kategóriák: ,

Megjelenés: 2011

Oldalszám:

Leírás

A kötet nyomtatott formában is kapható itt.

 

A monográfia az 1956 utáni tájékoztatás- és médiapolitikai folyamatok feltárására tesz kísérletet, elsősorban a hatalom és újságírás közti viszonyrendszerre koncentrálva. Bemutatja a hatalom eszközeit a szerkesztőségek munkájának irányítására, kézben tartására, nyomon követi a hatalom nyilvánossággal kapcsolatos álláspontjának, elképzeléseinek változásait. Rákérdez ennek eredményére, feltárva a nyilvánosság szerkezetében végbemenő eltolódásokat, illetve megrajzolja a „másik fél”, az újságíró-társdalom fejlődésének ívét.

Siebert, Peterson és Schramm A sajtó négy elmélete című munkája óta közhelyszámba megy, hogy az adott politikai rendszer alapvetően meghatározza a sajtó működését. Harold Lasswell nyomán pedig a kommunikációkutatásban a „mit” (tartalom), a „ki” (irányítás) és a „kinek a számára” (közönség) kérdései kerültek a középpontba. A monográfia elsődlegesen a középső kérdés megválaszolására, a hatalom és az újságírásban dolgozók bonyolult viszonyrendszerének feltárására tesz kísérletet, miközben igyekszik nem megfeledkezni a másik két problémáról, és hozzátenni a „hogyan” problematikáját.

 

SAJTÓVISSZHANG

Cenzúra és öncenzúra: Hírszolgáltatás a Kádár-korszakban (Buda Attila, Szépirodalmi Figyelő, 2012/2. szám)

Bernáth László: A tánc – a szerkesztőségekben (Népszava, 2012. április 23.)

Berkó Pál: Kádár politikai sajtója (168 óra Online, 2012. március 21.)

Laik Eszter: A szigorúan bizalmasok és bizalmatlanok kora (Irodalmi Jelen, 2012. február 17.)

Takács Róbert könyvet írt a Kádár-kori politikai újságírásról (MÚOSZ, 2012. február 15.)