Egy különleges közép-európai történész (e-könyv)

Hanák Péter pályaképe

3000 Ft

ISBN: 978-963-338-530-2 Kategóriák: , , ,

Megjelenés: 2023

Oldalszám:

Leírás

Hanák Péter történész (1921–1997) a holokausztot ugyan túlélte, de családját elveszítette, így a szellemes, ironikus fiatalemberből hithű sztálinista lett, és szerepet vállalt a magyar történettudomány 1948 utáni szovjetizálásában, vett részt a „reakciósként” megbélyegzett történészkollégái félreállításában – hogy aztán illúzióiból kiábrándulva az államszocialista rendszer kritikusa legyen.

Miután ’56-os megnyilvánulásai miatt 1957-ben eltávolították az Eötvös Loránd Tudományegyetemről, Hanák az MTA Történettudományi Intézetének munkatársaként, majd osztályvezetőjeként (1964–1990), a dualizmus korának kutatójaként kulcsszerepet játszott az 1867-es kiegyezés pozitív újraértékelésében, továbbá a „szellemi vasfüggöny” egyik 1960-as évekbeli átvágójaként a magyar történetírás nyugatosításában, modernizációjában. Egyike volt azoknak, akik problémaérzékenységükkel, nemzetközi tájékozottságukkal, kapcsolatrendszerükkel és nyugati megbecsültségükkel kiemelkedtek a Kádár-kori történész nemzedékből, a rendszerváltás után pedig ő vállalta a Közép-európai Egyetem (CEU) Történelem Tanszékének megszervezését.

Ha egy történész „egyszer meg akarja fejteni, hogy mi történt velünk itt, a Kárpát-medencében az 1940 és 1990 közötti fél évszázadban (s nem volt történelmünknek ehhez hasonló sűrű korszaka), akkor elsőként Hanákot kell megfejtenie” – Varga László, Budapest Főváros Levéltárának egykori főigazgatója emlékezett így Hanák Péterre.

Csunderlik Péter kutató történészként a Hanák-hagyaték, levéltári és nyomtatott források, valamint a pályatársakkal készített interjúk alapján rajzolja meg Hanák Péter pályaképét, aki egyik hőséhez, Jászi Oszkárhoz hasonlóan „dunai patrióta” volt, aki Közép-Európa történetének kérdéseire akart választ adni, hogy megértse a saját sorsát.

A kötet papírkönyv-változata itt rendelhető.

VISSZHANG

Egy kíváncsi örökmozgó – Bihari Péter kritikája az Élet és Irodalomban (2023. július 28.)

Könyv + az írott szó súlya – könyvajánló a HVG Szellem | plusz rovatában (2023. június 22., 52. o.)

Nem bántam, amikor hetekig foglalkozott velem a propagandagépezet – HVG-portré a szerzőről (2023. június 22., 66. o., Csendes-Erdei Emese)

Érdekelhetnek még…