Szellem és nemzet

Az 1930-40-es évek magyar szellemi ellenállásának és útkeresésének néhány nagy művét elemzi munkánk: azt, ahogy tudós írók és tudós professzorok, az ún. reformkonzervatívok valamiféle utópisztikus vagy utópiába hanyatló virtuális Magyarország képét próbálták megalkotni, amelyben a szellem, a műveltség ad tartalmat a nemzetnek. Gondolatok érlelődésének vagy a közeghez való alkalmazkodás miatt: gondolatok torzulásának folyamatát nyomozzuk szellemi elődeink dialógusaiban: könyvek margójára vetett feljegyzéseiben, leveleiben, naplóiban, korrektúra-javításaikban és abban, amit a külvilág elé bocsátottak.
Nyomon követhetjük, miként alakította ki nézeteit Babits Mihály a magyar jellemről. A magyar kereszténydemokrácia tudós alakjának, Eckhardt Sándornak szellemi műhelyébe nyerhetünk minden eddiginél teljesebb betekintést. Többet tudhatunk meg Szekfű Gyula saját előítéletes konstrukcióin felülemelkedni akaró nemzetpolitikai erőfeszítéseiről. Megismerhetjük a magyar stilisztika legnagyobb alakjának, Zolnai Bélának a régi szabadelvűségben gyökerező integratív nemzet- és nyelvszemléletét, amely végül Wittgenstein nyelvfilozófiája felé mutat.
Közben több fény vetül egy-egy olyan gondolkodónk életére és munkásságára, mint Hamvas Béla, Honti János, Kerényi Károly, Radnóti Miklós, Szerb Antal, Thienemann Tivadar.

Sajtóvisszhang:

AETAS, 2002/2-3.szám

Magyar Tudomány, 2002/8.szám

Veszprémy László recenziója. Századok, 2002/3.szám, 700-702.o.