Könyvbemutatók

 

2021. június 10.

Régen minden jobb volt. Korunk filmjei, zenéi, tévéműsorai

A szerzőkkel (Balázsy István, Bezsenyi Tamás, Csunderlik Péter, Dékány László, Laska Pál) LÉVAI BALÁZS producer beszélgetett az Instant-Fogas Komplexumban.

 

2021. március 4.

Mikecz Dániel: Semmit rólunk nélkülünk
Tüntetések, politikai aktivizmus az Orbán-rezsim idején

A kötetet a Napvilág Kiadó, a Republikon Intézet és a TK Politikatudományi Intézet mutatta be:

A KÖNYV SZAKMAI BEMUTATÓJA
Szabó Andrea, tudományos főmunkatárs, TK Politikatudományi Intézet

KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS
Politikai aktivizmus és részvétel az Orbán-rezsim alatt

Résztvevők:
Mikecz Dániel, tudományos munkatárs, TK Politikatudományi Intézet, vezető kutató, Republikon Intézet
Misetics Bálint, szociálpolitikus, aktivista
Szabó Andrea, tudományos főmunkatárs, TK Politikatudományi Intézet

Moderátor:
Böcskei Balázs, kutatási igazgató, IDEA Intézet

 

2020. december 10.

Böcskei Balázs, Körösényi András, Szabó Andrea (szerk.):
Vírusba oltott politika. Világjárvány és politikatudomány

A kötet online bemutatójára az alábbi forgatókönyv szerint került sor:
– Sebők Miklós, a TK Politikatudományi Intézet igazgatója köszöntője
– Böcskei Balázs szerkesztő röviden bemutatta a könyvet.
– Beszélgetés a könyv szerzőivel, Stumpf Istvánnal, Szabó Gabriellával, Bartha Attilával és Illés Gáborral a könyv fő kérdéseiről, a politika és a COVID-járvány kapcsolatáról, a koronavírus-járvány hatásairól és lehetséges következményeiről.

 

2020. szeptember 24.

Kőleves Vendéglő

Bajomi-Lázár Péter: A patrónusi-kliensi médiarendszer. Magyarország 2010–2018

A kötetet SIPOS BALÁZS és UJ PÉTER, valamint a szerző részvételével mutattuk be.

 

2020. szeptember 18.

Politikatörténeti Intézet

Feitl István: Ki volt Rákosi Mátyás?

Résztvevők: BARÁTH MAGDOLNA, CSUNDERLIK PÉTER, FEITL ISTVÁN, KONOK PÉTER.

 

2019. december 3.

Kazimir Bisztro

Csunderlik Péter – Pető Péter: Újabb TOP 10-es történelmi slágerlisták

A kötetet bemutatta: GERGELY MÁRTON (HVG)

 

2019. november 14.

Politikatörténeti Intézet

Varga Lajos: Kényszerpályáról tévútra. Szociáldemokraták a Tanácsköztársaságban

A kötetet bemutatta:
CSUNDERLIK PÉTER történész, Politikatörténeti Intézet
PÓK ATTILA történész, MTA BTK TTI

 

2019. november 11.

Goldmark terem

Harsányi László: A fényből a sötétbe.
Az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) évtizedei 1909–1950

A szerzővel MÉLYKUTI ILONA beszélgetett.
Közreműködött: MÁRTON ANDRÁS.
A kiadót KLOPFER JUDIT főszerkesztő képviselte.

 

2019. október 21.

Politikatörténeti Intézet

Scheiring Gábor: Egy demokrácia halála. Az autoriter kapitalizmus és a felhalmozó állam felemelkedése Magyarországon

A kötetet bemutatták:
BOZÓKI ANDRÁS, a CEU professzora
SZALAI ERZSÉBET, az MTA doktora
SZELÉNYI IVÁN szociológus, YALE EGYETEM

 

2019. október 10.

MTA Humán Tudományok Kutatóháza

Sebők Miklós: Paradigmák fogságában. Elitek és ideológiák a magyar pénzügyi kapitalizmusban

A kötetet bemutatta:
MEDGYESSY PÉTER (a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, 2002-2004)
POGÁTSA ZOLTÁN, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense

 

2019. szeptember 17.

Írók Boltja

Földes György (szerk.): +– 30. Esszék a közelmúltról és a közeljövőről

Résztvevők: FÖLDES GYÖRGY, MARKÓ BÉLA, SPIRÓ GYÖRGY

Az eseményről készült videó hamarosan feltöltésre kerül.

2019. szeptember 12.

Gólya

Antal Attila: Kivételes állapotban. A modern politikai rendszerek biopolitikája

A kötet kapcsán a szerző MINKÓ MIHÁLLYAL, az Extinction Rebellion Magyarország aktivistájával és TAKÁCS ÁDÁMMAL, az ELTE BTK Atelier Interdiszciplináris Történeti Tanszék egyetemi adjunktusával beszélgetett.

 

2019. június 20.

Auróra

Howard Zinn: Engedetlenség és demokrácia. Kilenc téveszme a törvényről és a rendről

Résztvevők:
DIÓSZEGI-HORVÁTH NÓRA, a Mérce főszerkesztő-helyettese,
MISETICS BÁLINT, a könyv szerkesztője,
PIRÓTH ATTILA, a könyv fordítója

 

2019. június 18.

Három Holló

+ – 30
Esszék a közelmúltról és a közeljövőről

Résztvevő szerzők: DONÁTH LÁSZLÓ, FÖLDES GYÖRGY, ROMSICS IGNÁC, SPIRÓ GYÖRGY
Moderátor: BABARCZY ESZTER

 

2019. április 27.

XXVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Szegvári Katalin: Tíz védőbeszéd. Ügyvédportrék – peres ügyek

A kötetet bemutatták:
Dr. CSIHA JUDIT ügyvéd
Dr. GÖNCZÖL KATALIN kriminológus, professor emerita
RÓNAI EGON újságíró, televíziós szerkesztő-műsorvezető
VITRAY TAMÁS, Kossuth-díjas újságíró

Moderátor: RANGOS KATALIN újságíró

A bemutatón részt vettek a könyv szereplői is.

 

2019. április 26.

XXVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Csunderlik Péter: A „vörös farsangtól” a „vörös tatárjárásig”
A Tanácsköztársaság a korai Horthy-korszak pamflet- és visszaemlékezés-irodalmában

A kötetet KONOK PÉTER és PÓK ATTILA mutatták be.

 

2019. április 10.

Közép-Európai Egyetem

Mark Amadeus Notturno: Hayek és Popper a racionalitásról, az ökonomizmusról és a demokráciáról

Résztvevők:
ATKÁRI JÁNOS, a kötet szerkesztője
FELCSUTI PÉTER, a kötet fordítója
MADARÁSZ ALADÁR, a kötet szakmai lektora
PLÉH CSABA, a CEU Kognitív Tudományi Tanszékének vendégprofesszora

 

2019. április 8.

Örkény István Könyvesbolt

Heino Nyyssönen: A demokrácia lebontása Magyarországon

A kötetet bemutatta:
EGRY GÁBOR, a Politikatörténeti Intézet főigazgatója
HEGEDŰS ISTVÁN, a Magyarországi Európa Társaság elnöke
és a szerző, HEINO NYYSSÖNEN

 

2019. február 25.

Kelet Kávézó

Étienne Balibar, Jacques Rancière, Louis Althusser, Pierre Macherey, Roger Establet: Olvasni A tőkét

A kötetet bemutatta: KISS VIKTOR, TAKÁCS ÁDÁM és TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS

 

2019. január 16.

Gólya

GAGYI ÁGNES: A válság politikái. Új kelet-közép-európai mozgalmak globális perspektívában

A kötetet bemutatta:
BÖRÖCZ JÓZSEF szociológus (Polányi Research Center)
GAGYI ÁGNES (Helyzet Műhely, Göteborgi Egyetem)
KOVAI MELINDA szociológus (Helyzet Műhely)
SZELÉNYI IVÁN szociológus (Yale Egyetem)

Moderátor: MELEGH ATTILA szociológus (Eszmélet folyóirat)

 

2018. december 11.

Politikatörténeti Intézet

Marx… Interpretációk, irányzatok, iskolák
A kötetet bemutatta: SZELÉNYI IVÁN és a szerkesztők: ANTAL ATTILA, FÖLDES GYÖRGY és KISS VIKTOR

 

2018. november 26.

Politikatörténeti Intézet

FÁBER ÁGOSTON: Pierre Bourdieu: elmélet és politika
A kötetet bemutatta: HADAS MIKLÓS egyetemi tanár (BCE)

KISS VIKTOR: Ideológia, kritika, poszt-marxizmus: a baloldal új korszaka felé
A kötetet bemutatta: BALÁZS ZOLTÁN egyetemi tanár (BCE), tud. főmunkatárs (MTA TK PTI)

TAKÁCS ERZSÉBET: A szolidaritás alakváltozásai
Az együttműködés lehetőségei és gátjai Magyarországon

A kötetet bemutatta: RÉNYI ÁGNES szociológus, tanszékvezető egyetemi docens (ELTE TáTK)

 

2018. április 21.

XXV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

CSUNDERLIK PÉTER, EGRY GÁBOR, FODOR JÁNOS, GIOIELLI, EMILY, HAJDU TIBOR:
Kérdések és válaszok 1918–1919-ről

Résztvevők:

ROMSICS GERGELY, HAJDU TIBOR, EGRY GÁBOR, CSUNDERLIK PÉTER és PÓK ATTILA történészek

 

2018. április 20.

XV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

FÖLDES GYÖRGY: Ívek és töréspontok. Gazdaság, politika, ideológia 1945 után

Résztvevők: FÖLDES GYÖRGY, MARKÓ BÉLA és MITROVITS MIKLÓS

 

2018. március 26.

Örkény István Könyvesbolt

MIKLÓS ÁGNES KATA: A nyolc fogaskerék esete. A detektívtörténetek mechanizmusai

Közreműködtek: BENCZIK VERA és PINTÉR KÁROLY irodalomtörténészek

 

2018. február 24.

CEU – Közép-Európai Egyetem

DAVID RICARDO: A ​politikai gazdaságtan és az adózás alapelvei
Válogatás egyéb írásokból és parlamenti beszédekből

Résztvevők:

ATKÁRI JÁNOS, a kötet fordítója
KOREN MIKLÓS közgazdász (CEU)
MADARÁSZ ALADÁR, a Bevezető szerzője és a kötet összeállítója (MTA KRTK, BCE)
MURAKÖZY BALÁZS közgazdász (MTA KRTK)

Moderátor: KIRÁLY JÚLIA (IBS)

 

2017. december 12.

Politikatörténeti Intézet

CSUNDERLIK PÉTER – PETŐ PÉTER: TOP 10-es történelmi slágerlisták

A szerzőkkel GERGELY MÁRTON, a HVG.hu belpolitikai rovatvezetője beszélgetett

 

2017. december 6.

CEU – Közép-Európai Egyetem

BEN S. BERNANKE: Volt merszünk cselekedni. Emlékirat egy válságról és utóéletéről

Résztvevők:

FELCSUTI PÉTER, a Bankszövetség volt elnöke, a kötet fordítója
KIRÁLY JÚLIA (IBS), a kötet szakmai lektora
KOREN MIKLÓS (CEU)
ZAWADOVSKI ÁDÁM (CEU)

 

2017. október 9.

Politikatörténeti Intézet

ANTAL ATTILA: A populista demokrácia természete. Realizmus és utópia határán
A kötetet BOZÓKI ANDRÁS mutatta be

BAGI ZSOLT: Az esztétikai hatalom elmélete. Kulturális felszabadítás egy újbarokk korban
A kötetet GYÖRGY PÉTER mutatta be

VASTAGH ZOLTÁN: Társadalmi struktúra és állami redisztribúció
A kötetet ÉBER MÁRK ÁRON mutatta be

 

2017. április 26.

CEU – Közép-Európai Egyetem

BRUCE C. GREENWALD – JOSEPH E. STIGLITZ: A tanuló társadalom megteremtése
A növekedés, a fejlődés és a társadalmi haladás kérdéseinek új megközelítése

Vendégeink voltak: BOD PÉTER ÁKOS, CSABA LÁSZLÓ, MIHÁLYI PÉTER

Közreműködtek: FELCSUTI PÉTER és VIDOVICS-DANCS ÁGNES, a kötet fordítói, valamint BERLINGER EDINA, a kötet szakmai lektora

 

2017. április 22.

XXIV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

CSUNDERLIK PÉTER: Radikálisok, szabadgondolkodók, ateisták – A Galilei Kör (1908–1919) története

Résztvevők: CSUNDERLIK PÉTER, KONOK PÉTER, PÓK ATTILA
Moderátor: FÖLDES GYÖRGY

 

2017. április 21.

XXIV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

NAGY ATTILA: Nem lehet visszatérni. Egy színész vallomásai

Résztvevők:

DERES PÉTER dramaturg, szerkesztő
FEDOR VILMOS író, Miskolc volt alpolgármestere
GÁLVÖLGYI JÁNOS színművész

Moderátor: SÁNDOR ERZSI
Felolvas: FILLÁR ISTVÁN

 

2016. november 21.

Politikatörténeti Intézet

BOTOS JÁNOS, FEITL ISTVÁN, HUBAI LÁSZLÓ, STANDEISKY ÉVA, TAKÁCS RÓBERT:
Kérdések és válaszok az 1944–1949 közötti magyar történelemről

Résztvevők:

Dr. VARGA ZSUZSANNA történész, tanszékvezető egyetemi tanár (ELTE-BTK)
MIKLÓSI LÁSZLÓ elnök, Történelemtanárok Egylete (TTE)

 

2016. október 11.

Politikatörténeti Intézet

Nagy Péter: A Rima vonzásában. Az ózdi helyi és gyári társadalom a késő dualizmustól az államosításig

Résztvevők: MAJTÉNYI GYÖRGY, NAGY PÉTER, VALUCH TIBOR

 

2016. október 3.

Politikatörténeti Intézet

FEITL ISTVÁN (szerk.): Parlamenti választási kampányok Magyarországon

Résztvevők: CEGLÉDI ZOLTÁN, GYÁNI GÁBOR, HERMANN RÓBERT

 

2016. június 23.

Üvegház – emlékszoba (1054 Bp., Vadász utca 29.)

SALAMON MIHÁLY: Keresztény voltam Európában. Pesti riportregény a nyilas időkből, 1944–1945

A kötetet VÁMOS GYÖRGY, a kötet szerkesztője, a Carl Lutz Alapítvány elnöke és FÖLDES GYÖRGY történész, a Politikatörténeti Intézet főigazgatója méltatta

 

2016. május 3.

Politikatörténeti Intézet (szakmai vita)

ANTAL ATTILA, FÖLDES GYÖRGY (szerk.): Holtpont. Társadalomkritikai tanulmányok Magyarország elmúlt 25 évéről

Résztvevők: ELEK ISTVÁN, FÖLDES GYÖRGY, MAGYAR BÁLINT, SZALAI ERZSÉBET

 

2016. április 23.

XXIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

SZEGVÁRI KATALIN: Nem celeb, csak híres

Résztvevők: a kötet szerzője és riportalanyai

 

2016. április 22.

XXIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

ANTAL ATTILA, FÖLDES GYÖRGY (szerk.): Holtpont. Társadalomkritikai tanulmányok Magyarország elmúlt 25 évéről

Résztvevők: ANDOR LÁSZLÓ, ANTAL ATTILA, FÖLDES GYÖRGY, GAGYI ÁGNES

 

2016. január 26.

Politikatörténeti Intézet

FÖLDES GYÖRGY: Kádár János külpolitikája és nemzetközi tárgyalásai

Résztvevők: STEFANO BOTTONI, FÖLDES GYÖRGY, MITROVITS MIKLÓS, RAINER M. JÁNOS

1. rész:

2. rész:

 

2015. december 14.

Politikatörténeti Intézet

EGRY GÁBOR: Etnicitás, identitás, politika
Magyar kisebbségek nacionalizmus és regionalizmus között Romániában és Csehszlovákiában 1918-1944

Résztvevők: ABLONCZY BALÁZS történész és FEISCHMIDT MARGIT szociológus

 

2015. november 3.

Politikatörténeti Intézet

KRÉMER BALÁZS: Mi is a kétségbeejtő abban, hogy tovább élünk? avagy Az idősödési válság és a halál egyenlőtlenségei

Résztvevők: NYILAS MIHÁLY és SIMONOVITS ANDRÁS

 

2015. április 24.

XXII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

GARAI LÁSZLÓ: Egyáltalán, minek nekünk gazdaságpszichológia?

Résztvevők: FARKAS ZOLTÁN, FELCSUTI PÉTER, GARAI LÁSZLÓ, KOVÁCS ÁRPÁD

 

2015. április 17.

ELTE Füvészkert

BORVENDÉG ZSUZSANNA – PALASIK MÁRIA: Vadhajtások
A sztálini természetátalakítási terv átültetése Magyarországon, 1948–1956

Résztvevők:

Dr. KUBASSEK JÁNOS geográfus, tudománytörténész, a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója
Dr. ORLÓCI LÁSZLÓ botanikus, az ELTE Füvészkert igazgatója

 

2015. január 27.

Nyitott Műhely

WOLFGANG KRAUSHAAR: Diplomások lázadása. Az arab tavasztól az Occupy mozgalomig

Résztvevők: BÖCSKEI BALÁZS, JÁMBOR ANDRÁS, MAGYAR KORNÉLIA, SZIGETVÁRI VIKTOR

 

2014. november 12.

Politikatörténeti Intézet

WOLFGANG PETRITSCH: Bruno Kreisky 1911-1990. Egy osztrák államférfi életútja

Résztvevők: BÖCSKEI BALÁZS, FÖLDES GYÖRGY, PAUL LENDVAI