Leírás
Lássanak csodát: a Szerző – maga is a szó legteljesebb értelmében szaktárs – nem magáról ír, hanem a többieket mutatja be! Azokat, akiket – ahogy írja – szeret. Itt és most, Szerzőnk szeretettel közelít, e szerint is válogat. Akik ismerik őt, tudják, nincs jogunk kételkedni. Ebben nem ismer tréfát. (Vitray Tamás)
Ennek a könyvnek a szereplői kivétel nélkül tisztelhető profik. Ismerkedjenek meg velük, hiszen az a közös jellegzetességük, hogy nem a bulvársajtó csinálta meg őket, hanem saját eredetiségük, tehetségük és szakmai jártasságuk. (Rangos Katalin)
Olvasom ezeket az interjúkat a hozzám huszonöt évvel ezelőtt kötődő emberekkel, és valami furcsa melegség jár át. Annyira örülök, hogy ilyen sokra vitték… Fantasztikus volt ez a generáció, ezért nem véletlen, hogy nem tudták őket megtörni. Különös szerencsém volt, hogy nekem megadatott, hogy velük dolgozhattam. (Bánó András)
Ennyi izgalmas ember, ennyi értelem, érzelem és tehetség, micsoda sorsok, micsoda pályák és karrierek… Hogy is van ez? … hátradőlök, becsukom a szemem, és elképzelem: micsoda televíziót tudnának ezek csinálni a köz szolgálatában! (Érdi Sándor)
Szegvári Kati sokszínű csapatot vonultat fel, s nemcsak a személyekről, de a mai televíziós helyzetről is pontos rajzot ad. Szinte egységes csapatba rendezi a sokféle sorsot, embert, karriert. Bár ilyen választásom nincs, de a könyvet olvasván elgondolkozom, vajon jó lenne-e ma közéjük tartoznom? (Horvát János)
TARTALOM
Előszó (Vitray Tamás)
A válogatott 13 – Így látják ők (Bánó András, Érdi Sándor, Horvát János, Rangos Katalin)
Kedves Olvasó! (Szegvári Katalin)
Azurák Csaba /
„Én ennek a világnak nem azért vagyok a részese, meg a szerelmese, mert szebb sonkát akarok kapni a boltban…”
Erős Antónia /
„Szép, szerethető az utam. Remélem, sok távolság van még előttem.”
Hadas Kriszta /
„Nekem kamerát kell adni a kezembe, akkor vagyok szabad.”
Hajós András /
„…én egy önálló csónakot vezetek, és akkor szállok át a gályát húzni, amikor én akarom.”
Kolosi Péter /
„…ezen a csatornán a különböző vélemények mind megjelenhetnek. Számomra ez jelenti a sajtószabadságot.”
Kotroczó Róbert /
„Valóra vált a gyerekkori álmom. Kevés embernek adatik ez meg.”
Máté Kriszta /
„…én ezt tanultam, ezt vallom, nem tudok mást mondani.”
Rábai Balázs /
„Azt mondták, ha kineveznek, az hadüzenet a hatalomnak.”
Sváby András /
„Sose féltem a bizonytalantól, nagyon sokszor léptem ki a biztos tutiból.”
Szellő István /
„…tesszük a dolgunkat, a nézők megelégedésére. Ezt nem én mondom, hanem számok bizonyítják.”
Till Attila /
„Bulvár szempontból én egy kispolgár vagyok.”
Vágó István /
„…nekem sokkal többet ér azoknak a szeretete, akik a világlátásomért szeretnek.”
Vujity Tvrtko /
„Soha nem akartam a saját riportjaim hősi halottja lenni.”
SAJTÓVISSZHANG
Szegvári Katalin nem celebjei, de annál inkább híresei (Boon.hu, 2019. május 30.)
RTL Klub Portré – Barabás Éva beszélget Szegvári Katalinnal (2016. május 18.)
RTL KLub Fókusz – beszámoló és interjúk a könyvbemutatóról (2016. április 25.)
ATV Start Plusz – a műsor vendége Szegvári Katalin (2016. április 25.)
Milyen tévét tudnának együtt csinálni! (168 óra, Karácsony Ágnes, 2016. április 27.)
Nem celebek, de híres beszélgetőtársak (Bors Online, 2016. április 25.)
Comment.com – beszámoló a könyvbemutatóról (Szűcs Gyula, 2016. április 25.)
Interjúk nem celeb híres emberekkel (Népszava, 2016. december 9.)
Bejegyzések Szegvári Katalin blogján (SztárKlikk, 2016. szeptember 11.)
KÖNYVBEMUTATÓ
A kötetet 2016. április 23-án mutattuk be a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a szerző és a riportalanyok részvételével.