budapest kifejezésre történő keresés eredménye:

Szocializmus vagy barbárság mint történelmi alternatíva

Ez a merész tanulmány az új évezred elején ránk váró történelmi döntéseket elemzi. A Beyond Capital (A tőkén túl) című nagy ívű és nemzetközileg komoly elismert aratott művében a szerző említett elméleti érveket kifejtve új értelmet és jelentőséget ad a Rosa Luxemburg által a 20. század kezdetén felvetett alternatíváknak. Az Amerikai Egyesült Államok globális hatalmának alapjának és fejlődésének részletes elemzésén keresztül bemutatja, miként okozta az USA fölénye a kapitalizmus általánosító szándékának kimerülését. A kapitalista berendezkedés logikájának romboló hajlamai ma minden eddiginél nagyobb fenyegetést jelentenek a világ számára. E fontos tanulmány folytatásaként Mészáros egy hosszabb, eredetileg a Monthly Review-ban megjelent tanulmányban kérdéseket a militarizmus és az elvjövendő háborúk komor perspektívájából boncolja tovább a felvetett kérdéseket.

Mészáros István (1930) filozófus, esztéta, az ún. Budapesti Iskola egyik legelismertebb tagja, Lukács György közvetlen tanítványa, akinek munkásságát a világméretekben igen magasra értékelik. 1956-ban emigrált, Olaszországban, majd Nagy-Britanniában él és dolgozik.  1956-ban részt vett a Petőfi-kör munkájában, erről olasz nyelven publikált 1958-ban, majd alkotott jelentős művet ugyanitt József Attila költészetéről. Angol nyelven megjelent munkái közül csak példaképpen kiemelendő a Marx és az elidegenedés (1970), A társadalmi kontroll szükségessége (1971) c. első munkái, majd az 1986-ban az Ideológia és a társadalomtudományok c. műve, amely a tudomány ideológiai jellegét taglalja, ezt követte Az ideológia hatalma (1989), valamint hatalmas munkája, amely a kapitalizmus meghaladásának lehetőségével foglalkozik A kapitalizmuson túl. Az átalakulás lehetőségének elmélete (1995).

Most megjelenő könyvét már több mint tíz nyelvre lefordították, és számos kiadást ért meg az angolszász világban.

 

Forradalomról tabuk nélkül –1956

A magyar forradalom győzelmét, tragédiáját és következményeit a Liliom utca és Üllői út sarkán, a Kilián laktanyától és a Corvin köztől kőhajításnyira mint szemtanú éltem át.

Noha Magyarországot 1957. január 13-án elhagytam, külföldi tudósítóként és az Osztrák Televízió főszerkesztőjeként „kívülről és belülről” ötven éven át foglalkoztam az 56-os dráma nagy témáival, így röviden emlékirataimban (Határátlépés) és a Magyarország történelméről írott könyvemben (Magyarok – kudarcok győztesei) is.

Erős személyes kötődésem és a rendszerváltás óta megjelent számtalan tanulmány, új dokumentum alapján elhatároztam, hogy magam is megírom a külföldi és magyar olvasóknak e világtörténelmi jelentőségű esemény gyakran zűrzavaros menetét, a sok vitát kiváltó személyiségeket, a hősöket és az árulókat, szerepük változásait a felejtés és az emlékezés dialektikájában.

„A sebeknek idő kell, és nem gyógyulnak azzal, hogy zászlókat tűzünk beléjük”, írta Rainer Maria Rilke. A forradalom és a szabadságharc diadala döntő részben a felkelők érdeme, de a pártellenzéki értelmiségiek és a mártírhalált szenvedett Nagy Imre s harcostársai nélkül nem lett volna forradalom. Megpróbáltam ezt a roppant izgalmas történetet a maga ellentmondásaival felidézni, s politikai és erkölcsi jelentőségét valósághűen, minden politikai előítélet vagy személyi érdek nélkül, a mártírok és az áldozatok iránti mély tisztelettel megírni.

 

PAUL LENDVAI Budapesten született, 1957 óta Bécsben él. A nemzetközi tekintélyű újságíró tucatnyi könyvet írt, amelyek egy része németül, angolul, franciául, magyarul, csehül, szlovákul és románul is megjelent. Határátlépés című memoárja és Magyarok – kudarcok győztesei című műve több kiadásban is nagy sikert aratott. Paul Lendvai huszonkét éven át a Financial Times bécsi tudósítója volt, jelenleg pedig az Europäische Rundschau című folyóirat főszerkesztője és társkiadója, valamint az ORF Európa-stúdió című műsorának vezetője.

 

Sajtóvisszhang:

Új Könyvpiac, 2006. október

Élet és irodalom, L. évf. 40. szám, 2006. október 6.

Élet és irodalom, L. évf. 42. szám, 2006. október 20.

Népszabadság, 2006. október 16.

Magyar Narancs XVIII. évf. 40. szám, 2006. október 5.

Könyvhét, 2006. október



„Puszi Kádár Jánosnak”

1970. április 1-jén a Budapesti Harisnyagyár Felszabadulás brigádjának tagjai izgatottan várakoztak a Parlamentben, hogy átvegyék az Állami Díjat, amelyet „szocialista brigádjuk teljesítményeinek elismeréséül” adományozott nekik az állam. Miután a kitüntetést megkapták, hivatalosak voltak az április 4-i parlamenti fogadásra is… Az ünnepségsorozat a Parlamentben nem fejeződött be: a gyári április 4-i ünnepségen az első sorba ültették, és az ünnepi beszédben külön felköszöntötték őket. A kilenc munkásasszony életében talán ez volt az egyetlen pillanat, amikor úgy érezhették: a szocialista államban mindenki egyenlő, mindenki számára azonosak a lehetőségek. Ekkor már évtizedek óta dolgoztak betanított munkásként a Budapesti Harisnyagyár formázóműhelyében…

Tóth Eszter Zsófia könyve elsősorban azokon az életútinterjúkon alapul, amelyeket a brigád tagjaival, férjükkel, munkatársaikkal, főnökeikkel készített 1999 és 2004 között. A visszaemlékezők három – húszas, harmincas, negyvenes évekbeli – generációjának életútján keresztül azt vizsgálja, milyen szerepet játszott a brigád életében a kitüntetés, de persze azt is, mi vezetett oda, hogy egyáltalán kitüntetett szocialista brigáddá válhattak. Hogyan éltek és hogyan élték meg – napjainkban pedig, a rendszerváltás gellere után hogyan értelmezik – életüket a többnyire vidékről Budapestre bevándorló lányok és asszonyok, akik számára a harisnyagyári nehéz fizikai munka, a nehezen megszerzett panellakás előrelépést jelentett a cselédeskedéshez, a még nehezebb mezőgazdasági munkához képest? Bár a brigád története a mikrotörténeti megközelítésekre jellemző módon sajátos és egyedi, mégsem pusztán a korszak munkás- és nőtörténetének sajátos metszete. A brigádtagok történetein keresztül érthetőbbé válnak a társadalmi folyamatok, amelyek egy része a politikatörténeti írásokból vagy a makrotársadalmi folyamatokat szem előtt tartó társadalomtörténeti írásokból kevésbé érthető meg.

Recenziók:

Rainer M. János: Eszter a szocialista brigádban. Mozgó Világ, 2007.12. 120-124. o.

Lőcsei Gabriella: Brigádpuszi. Magyar Nemzet, 2007. augusztus 25. 36. o.

Földes Anna: Puszi Kádár Jánosnak. Népszava, 2008. április 19.

Vaspál Veronka: Nőtörténetek a Kádár-korszakról. Tabula. 2007.10. 303-314. o.

Ispán Ágota Lídia: Tóth Eszter Zsófia: „Puszi Kádár Jánosnak”. Korall 2008. április, 182-190. o.

 

 

Demokratikus köztársaságok Magyarországon

Szóval és képpel tárják a kötet alkotói a tisztelt olvasó elé a három magyar demokratikus köztársaság történetének legfontosabb mozzanatait. A fókuszba a „születésnapokat” helyeztünk: 1918. november 16-át, 1946. február 1-jét és 1989. október 23-át. A fordulópontot jelentő napok történései köré gyűjtöttük az ide vezető eseményeket, a főszereplőket, a köztársaság alkotásait, hétköznapjait és az első két kísérlet drámáját: a demokrácia felszámolásának folyamatát.

Más a helyzet a harmadik és immár tizenhét éve fennálló mai Magyar Köztársasággal. Ez a mi köztársaságunk, a jelen története. „Működése” legfontosabb tényezőinek – a demokratikus, többpárti választások, az alkotmányos intézmények és azok szereplői, Magyarország 1989 utáni politikai integrációs törekvései stb. – bemutatásával segíteni szeretnénk a „demokrácia tanulását”, a magyar köztársaság sokszor ellentmondásos működésének megértését is.

A kötet a köztársági gondolat, illetve a három magyar köztársaság eszméje folytonosságának bemutatására törekszik képviselői, dokumentumai, a törvénykezése és a mindehhez tartozó fennmaradt képes dokumentáció segítségével. Nem egyszerűen a szöveg illusztrálására törekedtünk, hiszen minden mozzanatról nem maradt fenn vizuális dokumentum. A szó és a kép – szándékunk szerint – kiegészíti egymást.

A tanulmányok egy kivételével e kötet számára készültek, az 1998-ban elhunyt Erényi Tibor írása a Pölöskei Ferenc által szerkesztett, A köztársasági eszme és mozgalom története Magyarországon (ELTE BTK Budapest , 1990) című könyvben jelent meg először.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazon gyűjtemények munkatársainak, akik az illusztrációs anyag munkájában segítettek, valamint azon kollégáknak, akik tanácsaikkal és javaslataikkal a kötet elkészítésében hathatós segítséget nyújtottak.

 

Sajtóvisszhang:

Múlt-kor, 2007. október 2.

Világszabadság.hu, Benkő Péter recenziója

Könyvhét, 2007. április

 

Magyarország, Románia és a nemzeti kérdés 1956–1989

A kötet sajnos már nem kapható, de e-book formátumban elérhető itt.

 

Magyarország és Románia kapcsolatára 1956–1989 között nemcsak az erdélyi magyarság sorsa volt nagy hatással, hanem fontos szerepe volt a két államhatalom egymást keresztező nemzetépítési stratégiájának is.

A két ország története nem írható le egyszerűen egy kamaradráma szereplőinek hányattatásaként, mert a külvilág – a Szovjetunió, a többi szocialista ország, a Nyugat – nem puszta díszlete volt ennek a színpadnak. A sokat emlegetett nemzetközi erőviszonyok, az egyes szereplők külpolitikai stratégiái, a diplomácia kijelölték és egyúttal erősen le is határolták azt a terepet, amelyben Magyarország és Románia az egymás elleni küzdelem során mozoghatott. Sőt a két állam vezetőinek még az eszközök használatában sem volt sok választásuk: adott volt a stílus, amelynek egyeznie kellett a hidegháború, majd később az enyhülés nemzetközi normáival és játékszabályaival, és nem hagyhatták figyelmen kívül a nemzetközi közvéleményt és a médiát sem.

A szocialista táboron belüli nemzeti elkülönülés, a nemzetek saját gazdasági érdekeinek egyre nyíltabb formában történő érvényesítése az 1960-as évek elejétől általános jelenség volt. Többségükben leszámoltak az autarkiás fejlesztési koncepcióval, ha eltérő mértékben is, de szerkezetét tekintve mindegyiknek nyitott volt a gazdasága. A törekvés a  nemzetközi gazdaságba történő beilleszkedésre volt az a motiváció, amely a nemzeti gazdaságok, a nemzeti érdekek újragondolására ösztönözte a térség országait is. A szocialista országok esetében az is fontos volt, hogy hitelesíteni tudják önállóságukat, függetlenségüket a Nyugat és a harmadik világ felé. Ezek a korjelenségek és természetes törekvések jelen voltak Magyarország és Románia fejlődésében is, és fontos szerepet játszottak kapcsolatuk alakulásában.

A két ország viszonyát azonban ezekben az évtizedekben inkább az immár évszázados nemzeti-nemzetiségi probléma határozta meg és tette egyedivé. Keserű, hol erősebben, hol gyengébben érzékelt, de mindenképpen évtizedes tapasztalata volt az 1945 utáni erdélyi magyarságnak, hogy az anyaország politikai vezetése nem tesz semmi kézzelfoghatót az érdekében, hogy érdemben hiányzik a szolidaritása. Sokszor a szavak, a gesztusok is hiányoztak, még kódolt üzenetek sem jöttek Budapestről. Nem vélekedik erről másként a magyar történettudomány sem, amely e téren sokáig adós maradt az alapkutatásokkal.

A folyamat és még inkább a végeredmény azonban ismert: az 1960-as évektől a romániai magyar kisebbség helyzete folyamatosan romlott, és a hetvenes évektől mind drámaibbá vált. Indokolt a megállapítás: a kádári politika nem tudott érdemlegesen segíteni az erdélyi magyar kisebbségnek.

Miért nem? Akart-e egyáltalán? Milyen célokat tűzött ki e téren maga elé a budapesti vezetés? Milyen taktikát, módszereket alkalmazott a célok elérése érdekében? Voltak-e egyáltalán eszközei? S ha merészebb célokat jelölt volna ki a magyar párt és kormány, ha keményebb magatartást tanúsított volna, akkor messzebb jutott volna? Akkor többet ért volna el?

Miért nem vállalta a magyar politika sokáig a konfrontációt Romániával? S ha vállalta volna, mik lettek volna a következmények? Miért szaporodtak mégis a konfliktusai a román politikai vezetéssel? Miért vállalta a nyílt sisakos küzdelmet a nyolcvanas évek második felében? Miért és miként változott a magyar külpolitika Románia irányában?

A könyv ezekre a kérdésekre igyekszik választ adni, miközben áttekinti a teljes Kádár rendszer politikai mechanizmusait és annak változásait.

 

SAJTÓVISSZHANG

Könyv a (majdnem) semmittevésről (Rainer M. János, Mozgó Világ, 2008./4.)

Dombovári Ádám: Magyar-román kapcsolatok a Kádár-korszakban. Múlt-kor történelmi portál, 2008. július 15.

Csak nyűg és baj. Magyar Narancs, 2008. február 21.

Romsics Ignác: Magyar-román, 1956-1989. Népszabadság, Hétvége 2008. február 2.

Bodor Pál írása, Klubháló, 2008. január 10.

Pelle János: Magyarok és románok: régi kérdések, új kihívások. HVG, 2007. december 14.

Hovanyecz László: Magányos ország. A nemzeti kérdés a magyar-román viszonyban a kádári időkben. Népszabadság, 2007. december 7.

 

Erdélyi bemutató:

Kántor Lajos: Rólunk (is) szól a történet. Szabadság

Két, kudarcot vallott nemzetépítési stratégia. Beszélgetés Földes György történésszel. Oláh-Gál Elvira, Csíki Hírlap, 2008. február 14.

Földes György: A nyílt román-magyar konfliktus Aradon. Háromszék, 2008. február 9. (Bogdán László)

Erdély Online: Könyvbemutatók, beszélgetések 2008. január 29.-február 2.

 

A városfejlődés természeti és társadalmi tényezői

A szerző Budapest és környéke földhasználatának, a település térformáinak változásait vizsgálja, elsősorban a természeti földrajzi környezet, a demográfiai viszonyok és a társadalmi-gazdasági átalakulás tükrében. A műben a hagyományos földrajzi módszerek felelevenítésével, a természeti földrajzi környezet, a települések téralaktana, a városi földhasználat és több empirikus vizsgálat alapján számos új tudományos megállapítás olvasható, így a települések térbeli növekedési tipológiája vagy a városi földhasználat térbeli terjedésének modellezése, amelyet agglomerációs esettanulmányok tesznek kézzelfoghatóvá.

 

SAJTÓVISSZHANG

Józsefváros, XII. évfolyam 17. szám, 2004. szeptember 10.

Korunk, 2005. január

 

A háború szolgálatában

1942 nyarán Németország és szövetségesei előrenyomulása mind a nyugati, mind a keleti fronton jobbára még megállíthatatlannak tűnt. Az 1942 ősze és 1943 ősze közötti egy esztendő azonban fordulatot hozott a második világháború menetében – és fordulat történt a magyar külpolitikában is. A Kállay-kormány a szövetségesek sikereivel nagyjából egy időben nem hivatalos tárgyalásokra szánta rá magát: diplomatái és megbízottai révén kapcsolatokat keresett (elsősorban) Angliával. A szövetségesek megnyerését célzó magyar törekvések miatt fontos lett, hogy miként alakul Nyugaton Magyarország képe. Így a magyar sajtónak egyszerre kellett német- és angolbarátnak lennie.

Az 1942. szeptember 22-e és 1943. augusztus 25-e között, ebben a majdnem egyéves időszakban hetente egyszer (később kétszer is) úgynevezett főszerkesztői értekezleteket tartottak Budapesten. Ezeken az összejöveteleken a kormány és a vezérkar képviselői egyrészt bizalmasan informálták a lapok vezetőit, másrészt utasították őket, hogy miről mit és hogyan írhatnak a lapok, miről mit kell írniuk – vagy ellenkezőleg: miről nem írhatnak egyáltalán.

A főszerkesztői értekezletekről készült emlékeztetőkből – amelyeket a Magyar Távirati Irodában őriztek meg az utókor szerencséjére – többek között megtudható, hogy mit akart titokban tartani a kormány; információkat nyerhetünk továbbá a közvélemény alakulásáról, például arról, hogy miként hatottak a szovjet hadisikerek és a második magyar hadsereg katasztrófája a magyar lakosságra. Megismerhető, hogy milyen módon szolgálta a felsőbb utasításokat is figyelembe véve a magyarországi sajtó (egy része) a háborús célokat, és milyen nemzetközi horizonttal rendelkeztek a közvélemény „irányítói”.

A kötet bevezető tanulmánya Sipos Balázs tollából mélyebb betekintést enged a háborús időszak sajtóviszonyaiba, a cenzúra működésébe és az újságírás aktuális kérdéseibe.

Az értekezletek anyagait bőséges, körülménymagyarázó jegyzetanyag, név- és tárgymutató, valamint forrásértékű képanyag egészíti ki a kor sajtójáról, a keleti front eseményeiről és Kállay Miklós „sajtókörnyezetéről”.

 

Sajtóvisszhang:

168 óra online, 2007. május 24.

Népszabadság, 2007. április 23.

Index, 2007. április 16.

emasa, 2007. április 16.

Heti Válasz, 2007. augusztus 23.

Róbert Péter recenziója: Századok, 2008/1. szám, 239-242.o.

Tanulmányok a magyarországi holokauszt történetéből

Ságvári Ágnes (1928-2000) történész, Budapest Főváros Levéltárának nyugalmazott igazgatója élete utolsó évtizedében a magyarországi holokauszt dokumentumainak feltárásával és összegyűjtésével foglalkozott. A kötet három tanulmányát közli. Az első témája a hazai zsidóság jogfosztása és nagyrészük megsemmisítése, amelyben a közigazgatás és a tisztviselői kar is tevékenyen részt vett. A második a kárpátaljai holokauszttal foglalkozik, végül a harmadik, terjedelmes tanulmány a zsidóság kifosztását és az elrabolt vagyonok kalandos sorsát részletezi.

 

 

Studies on the History of Hungarian Holocaust

 

A kötet kiadónkban sajnos nem kapható.

 

Ágnes Ságvári (1928-2000), historian, retired General Director of Budapest Archives dedicated the last ten years of her life to researching and collecting documents on Hungarian Holocaust. This volume contains three of her studies. The first is about the legal deprivation of Hungarian Jewry and the annihilation of the majority in which Hungarian administration and civil service played a large part. The second study describes the Holocaust in Carpatho-Ruthenia and the third deals with the deprivation of Jews and the strange fate of their goods. The data and documents collected by Ágnes Ságvári are convincing and shocking at the same time inspiring the reader to reflections about history and mankind.

                                   

Szovjet nagyköveti iratok Magyarországról, 1953–1956

Milyen módon vett részt a szovjet diplomácia magyarországi képviselője 1953 és 1956 között a Magyar Dolgozók Pártjában folyó hatalmi harcban? Mennyire hiteles képet továbbított a magyarországi helyzetről Moszkvába? Milyen tanácsokat adott a szovjet külügyi vezetésnek Magyarországgal kapcsolatban? Kik voltak a budapesti szovjet nagykövetek .informátorai”? E kérdésekre keresi a választ a kötet mely a szovjet külügyminisztérium és az SZKP Központi Bizottsága levéltárának ez idáig ismeretlen, titkos anyagait adja közre.
A budapesti szovjet nagyköveteket felkereső magyar politikusok – az MDP és az ország sorsának alakításában meghatározó szerepet játszó személyek (Rákosi Mátyás, Nagy Imre, Gerő Ernő, Farkas Mihály, Hegedűs András és mások) – vagy tájékoztatási szándékkal keresték meg a szovjet diplomatákat, vagy a szovjet vezetés véleményét és tanácsát kérték fontos belpolitikai kérdésekben. Ezt az információs csatornát használták fel abban az esetben is, ha valamit .üzenni” akartak Moszkvának.
Kiszeljov és Andropov magyar beszélgetőpartnereinek az MDP vezető testületeinek üléseiről vagy a kormány döntéseiről adott részletes tájékoztatói bővelkedtek intrikus elemekben is. A szovjet nagykövetek előtt teljes őszinteséggel és nyíltsággal beszéltek, abban a biztos tudatban, hogy a közölteket partnerük bizalmasan és diszkréten kezeli, s az elhangzottak nem jutnak vissza politikustársaik fülébe.

Sajtóvisszhang:

Szépirodalmi Figyelő, 2003/1.szám

Új Könyvpiac, 2002. december 8.